fbpx
websikehealthcheck

Blog

Kik lesznek a válság nyertesei?

Az egyik leggyakoribb probléma, amivel az ügyfeleink megkeresnek minket az az, hogy dolgoznak reggeltől estig, mindent beleadnak, apait-anyait. Reggel korán kelnek, este későn fekszenek, és közben megállás nélkül dolgoznak. Amikor pedig elérkezik a hó vége, nem érzik arányban azt a pénzt, amit a zsebükben tudnak, ahhoz képest, amennyi energiát beletettek.

Most különös félelem van bennük, mert ugye folyamatosan, mindenfajta sajtóban, mindenütt azt lehet hallani, hogy világválság lesz, a válság felé rohanunk. Egyszerűen félnek az emberek.

Abban szeretnék segíteni a vállalkozóknak és a vállalkozásoknak, hogy ebben az időszakban is kiemelkedő sikereket tudjanak elérni, növekedni tudjanak és nyertesként kerüljenek ki ebből a helyzetből.

Hiszen minden válságnak meg vannak a maga nyertesei és vesztesei. Annak, hogy hogyan lehet a nyertesek táborát erősíteni és stabilan, prosperálva tovább építkezni ezalatt is, meg van a maga stratégiája.

A stratégia egyik fő pontja A HATÉKONYSÁG. A hatékonyság a következőt jelenti: egy időegység alatt mennyi terméket tudunk előállítani, vagy mennyi dolgot tudunk befejezetté tenni, érvényre juttatni. Azt a bizonyos dolgot, amit érvényre juttatunk, mennyi idő alatt tudjuk megtenni. Ez oda-vissza játszik.

Hatékonyság szempontjából a legtöbbször azt próbálják javítani, hogy mit, mikor és hogyan tegyenek, ez egyébként helyes, de most, amit lehetne tenni ebben a helyzetben, az egy másik oldal.

Ez a másik oldal pedig az, hogy az ember hogyan tudja saját maga kezelni a saját belső, személyes nehézségeit, hogy jobban tudjon érvényesülni. Ez nem csak saját magunkra igaz, hanem a piacon lévő emberekre is. Az lesz a kulcs most ebben a helyzetben, hogy a vállalkozók megtudják-e tanulni és megtudják-e gyorsan ismerni a természeti törvények emberre gyakorolt hatását, illetve az emberi elme működésére gyakorolt hatását.

Most a helyzet a következő lesz: NŐNI FOG A VÉTELI ELLENÁLLÁS.

A kérdés az, hogy ki fogja tudni a vételi ellenállást kezelni a piacon.

A folytatásért kattints erre a videóra!

 

Ha érdekelnek további gyakorlati tanácsok és módszerek, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kövess a közösségi oldalakon!

Facebook: https://www.facebook.com/olahtamaslezaras

Instagram: https://www.instagram.com/olahtamas_lezaras/

Youtube: https://www.youtube.com/c/OláhTamásLezárásiSpecialista

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

 

Adatvédelmi nyilatkozat

 

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése